Születés élet és halál Születés élet halál Születés a szenvedések elindulnak. Első lépés anya kezét szorosan fogtad. Első szavak melyek igazak és tiszták. Első társak s őket talán nem is hivták. Első öröm lehet hogy még csak te érzed. Első bánat azt hiszem akkor csak te érted. Első szerelem, mely plátoi és boldog, majd akövetkezök s abban már történnek dolgok. Első csók, melyet lopva kaptál, majd a többi melyeket édes ajkaddal megkivántál. Első éjszaka,azzal kit legjobban szeretsz. Aztán sorba a többi kit szerinted akkor szeretsz. Első csalodás úgy érzed vége van mindennek,de egy idö után rájösz igy van ez mindennel. Első lázadás, talán saját magad ellen. Aztán rájösz az életben mindig is lázadnod kell. Első halál égeti bensőd vadul,reménykedsz hogy megszokod de nem lehet,te maradsz alul. Első nagy nap, mikor az igazival az oltár elé vonulsz. Majd egy következö mikor melledre egy apro lélek sirva a melledre borul. Első igazi boldog évek,majd a többi melyek oly gyorsan eltelnek. Első magány,mikor társaddal egyedül maradsz,majd jön vendég seregbe a nagy gyerek csapat. Elsö őszhajszál,melyet talán festékkel fedsz el. Aztán már nem fáradsz vele mert társadnakigy szép igy kell. Első mély ránc, az idő kiül arcodon,aztán az első otthontöltött nyugdijjas napod. Utólsó napod, a világ már jól ismert és beteg. Utólsó utad halálos ágyad felé vezet. Utolsó öröm, a barátok arca. Út, bánat, az élet s a halál harca. Utólsó szavak melyet csak egy valaki érthet, egy ember ki ágyad mellett sirva térdel. Halál, halál. Egy csodálatos életnek végleg vége. Abban a percben mikor lelked elhagya földi bőrtönét. Abban a percben egy édesanya öleli gyermekét. Folytonos láncolat ez, mi csak mellék szereplők vagyunk. Mégis ez amellék szerep számunkra a legnagyobb. Születünk,élünk aztán eltévozunk. Halál az utólsó utunk. Veled Karjaidban érni a felkelő napot,
Melletted ébredni s tudni veled vagyok.
Boldogan nyitom szemem, hiszen téged látlak,
Megköszönni téged az első napsugárnak.
Átkarolni akkor mikor még csukva szemed,
Füledbe súgni halkan: " jó volt veled ". Melletted ébredni mikor pirkad a hajnal,
Nem lehet leírni, mondani szavakkal.
Érezni kell, ahogy a földre szállnak,
Szerelmünk angyalai a boldogságnak.
Át kell élni azt a csodálatos percet...
Melyben megérzed az örök szerelmet. Párom Ha mindenki lát elfordulsz tőllem.
Nem nézel vissza hagyod fájjon a szivem.
Én probállak kővetni, szeretni téged.
Mit tegyek hogy enyém légy végleg.
Kezedet foghatnám, de meglátják mások.
Puszikát őlelést igy hiába várok.
Belébujnék mint gyermekbe az ördög., de félek hogy a tested ellök.
Gyere ébreszd fel az álmom, legyél örökre az én párom. Ragyog nekem Távol vagy tőllem látni szeretnélek.
Ragyogj még mesélj szép meséket.
Hangodat halgatva, belebetegszik a szivem.
Ragyogj még csak enyém légy lelkem.
Te vagy a napsugár, ki égeti testem.
Ragyogj még legyél tüzesebb kedvesem.
Ha eljön az idő, látni foglak téged.
ragyogj még, érintés is szebb lesz.
Ha már ott leszel,és ott leszek én is.
Ragyog még mert imádlak én is. Kezedet fogom Amikor megismertelek, nem gondoltam komoly lesz veled.
Kezedet fogtam nem engedtem el, most érzem viszont mennem kell.
Bármi történt hiába szeretlek,kezedet fogom el nem engedlek.
Mennem kell, mert döntött a szivem, van valakim ki jobb, és kedvesebb lett nekem.
Kezedet szoritom,nem engedlek el soha, mindig vezetni foglak mert te vagy a fiam édesapja. Hangodat hallom Távol vagy, mégis hangodat hallom.
A szél fújja felém, ahogy suttogod nevemet.
Hangodat hallom még akkor is, mikor rád gondolok és állmodok veled.
Hangodat hallom, hiába nem vagy itt velem, mélyről jőn ez a külőnős üzenet.
Hallom, ahogy beszélsz , ahogy a levegöt veszed.
Hallom ha emlegeted nevemet.
Hallom ahogy nevetsz, sirsz egyaránt.
Hallom a hangodat, hallom bárhol is leszek. Éreztem Átölelt karod , szorosan húzótt a testedhez.
Éreztem ahogy dobogott a szived, ahogy a levegőt vetted.
Éreztem hogy szeretsz, hogy engem akarsz.
Éreztem a nyugalmat, éreztem a vágyat.
Szorosan őleltél magadhoz húztál.
Éreztem nem engedsz el soha sem.
Benned biztam a szivemet neked adtam.
Viszaéltél a bizalmammal, becsaptál mint egy kutyát.
Éreztem mikor vége lett.
Éreztem tested megégetett. Ragyogj nekem Távol vagy tőllem látni szeretnélek. Ragyogj még mesélj szép meséket. Hangodat halva , belebetegszik a szivem. Ragyogj még csak enyém légy lelkem. Te vagy a napsugár ki égeti testem . Ragyogj még legyél tüzesebb kedvesem . Ha eljön az idö látni foglak téged. Ragyogj még s az érintés is szebb lesz tölled. Ha már ott leszel és ott leszek én is. Ragyogj még mert imádlak én is. Pont én mondom mi az a szerelem A szerelem az, amikor Rá gondolsz, és megszólal a legszebb zene a bensődben. A szerelem az, amikor úgy érzed, sokkal jobb emberré tett, mint amilyen magadtól valaha is lehettél volna. A szerelem az, amikor értelmetlennek és idegennek tűnik mindaz, ahol vagy, egyszerűen azért, mert Ő nincs ott. A szerelem az, amikor hirtelen megérzed: Ő most valahol messze szomorú, talán baj is érte, és amiért nem lehetsz mellette, csak járkálsz fel-alá tehetetlenül a szobádban. A szerelem az, amikor sokáig ronda szürke árnyalatúnak tűnik az összes tárgy a környezetedben, és aztán elég egy pár szavas üzenet, hogy hirtelen megjelenjen egy manó, a kezében varázsecsettel, és a munkássága nyomán egyszerre minden visszanyerje az eredeti színét. A szerelem az, amikor az előszobában a cipődet húzod, és közben az anyukád elmeséli, hogy hol találod majd a rántott csirkét és az uborkasalátát, amikor hazajössz; te bekötöd a cipőfűződet, felállsz, és aztán átkarolod az anyukádat, pördülsz vele párat amúgy táncosan, és közben eszedbe sem jut a rántott csirke meg az uborkasaláta. A szerelem az, amikor látsz egy szomorkás, kopasz fát, és arra gondolsz, hogy nemsokára elborítják majd a rügyek, aztán meg a levelek, és akkor majd madarak fognak dalolni a lomb rejtekében. A szerelem az, amikor szól a zene, hallgatod a dobot, és látod magad előtt, milyen mozdulattal ütnél ki a négy negyed végén a Zildjian cinre, és közben elképzeled, hogyan pillantanál a lányra, aki csakis téged néz. A szerelem az, amikor megfogod a kezét, kicsit elfogódva, bátortalanul, és közben nem azt érzed: itt most profánul összeért két bőrfelület, hanem, hogy itt most kisebbfajta csoda ment végbe. A szerelem az, amikor feléd fordul, rád néz, és azt látod a szemében: ha most az egész város borulna romjaira körülötte, az sem érdekelné, és közben azt mondja, én téged szeretlek a legjobban a világon. A szerelem az, amikor végigsimítasz az arcán, olyan gyengéden, mint ahogy tőled talán még sose’ telt, és Ő azt gondolja: Ilyen gyengéden talán még sosem simították végig az arcomat. A szerelem az, amikor nem érdekel, ki van körülöttetek; úgy érzed, mintha egyes-egyedül lennétek az egész világon. A szerelem az, amikor együtt néztek fel az égre. És te azt mondod: csillagot bárki választhat magának. A miénk a Hold lesz. És ő azt mondja: Akárhol is leszek, még Újhold idején is, ha felnézek az égre, rád fogok gondolni. A szerelem az, amikor, ha összeérnek az ajkaitok, te semmire sem gondolsz; minden más megszűnik létezni, csak Ő és a szája marad, mint az egyetlen fontos objektum az egész világegyetemben. A szerelem az, amikor vidoran ráköszönsz arra, akit sohasem ismertél, de most talán még egy tangóra is hajlamos lennél vele, akárhogy is bámul az értetlenje. A szerelem az, amikor hazafelé menet megszólítanak az igen optimista jehova-hívők, és a végén már te tartasz nekik előadást a szeretet mibenlétéről, ráadásul úgy, hogy semmiféle kiadványt vagy előfizetést nem akarsz rájuk erőltetni. Csak egyszerűen kimondod, amit a szíved éppen diktál. A szerelem az, amikor magad elé engeded Fazekasnét a liftajtóban, a kutyájával együtt. És a vele eltöltött tizenhat másodpercnyi utazás alatt is végig Rá gondolsz. A szerelem az, amikor a családodnak fogalma sincs, mitől van ilyen jó kedved, de mindenki megérzi, hogy most kell hozzád fordulni a legvadabb kívánsággal is, mert momentán bármit hajlandó vagy teljesíteni. A szerelem az, amikor egy szimpla kis szobáról azt gondolod: nemrég még a legfőbb hiányossága volt, hogy Ő nem szerepelt benne, most meg úgy érzed, bárhová is nézel, mindenhol jelen van. A szerelem az, amikor lefekszel, és hiába is vagy egyedül az ágyadban, olyan, mintha Ő is ott lenne. Érzed a bőre illatát, és ha nagyon akarnád, végigsimíthatnál a karján, mert Ő most már mindig veled lesz, amíg csak élsz, akármi is történjen. A szerelem az, amikor mosolyogva alszol el. A szerelem az valami gyönyörű. Pici lány Még fiatal vagy és vidám. Az élet taít meg midenre pici lány. Barátokra lelsz kik megbíznak benned. Szerelmet ki elfogad téged. Harcba szász, tán magad se tudod miért. Küzdesz mert kell mindenért. Néha sírnál, de erőt veszel magadon. Küdj , ne legyen gond hiába fáj nagyon. Az élet nem könnyű hiába harcba szállsz. Meg kell tanulni szeretn , és gyülölni egyaránt.
www.poklany1976.sokoldal.hu
Tetszett ez az oldal? Mutasd meg az ismerőseidnek is!
| 
