A Depeche Mode az egyik legrégebbi, legsikeresebb és legbefolyásosabb elektronikus zenét játszó New Wave banda. 1980-as megalakulásuk óta, lassan 30 éve vannak színpadon, bár az idők során megváltozott a felállás. A zenekar az angliai Basildonban alakult, Essex megyében. Az eredeti csapat négytagú volt: Dave Gahan (ének), Martin Gore (billentyű, gitár, vokál), Andrew Fletcher (billentyű) és Vince Clarke (billentyű, dalszövegíró) alkották. Clarke azonban az 1981-es, első album megjelenésekor kilépett és Alan Wilder került a helyére, mint fő billentyűs és producer. 1995-ben aztán Wilder is távozott, így Gahan, Gore és Fletcher trióként folytatták tovább és ma is hármasban zenélnek. Clarke és Wilder azóta bánhatják, hogy kiléptek a bandából, a Depeche Mode ugyanis több mint 75 millió albumot adott el világszerte.

1980-ban Gore, Fletcher és Clarke háromtagú bandát alapított „Composition of Sounds” néven. Ekkor a fiúk még asztalos munkát is vállaltak, hogy legyen pénzük szintetizátorra, vagy a barátaiktól kértek kölcsön hangszereket. Gahan úgy került be a zenekarba, hogy Clarke hallotta egy helyi bárban, amint David Bowie-tól a „Hero”-t énekli. Clarke helyett Gahan lett az énekes, és az így alakult négyes nevet is váltott, ez lett a Depeche Mode, ami egy francia divatmagazinból kölcsönzött kifejezés, és „rohanó divatot” jelent.

 A zenekart egy Canning Town-i koncerten fedezte fel David Miller (zenész és a Mute Records lemezkiadó megalapítója), akivel kezdetben egy szóbeli szerződést kötöttek. Ennek eredménye a „Dreaming of Me” kislemez lett 1981-ben, ami az 57. helyet érte el az angol slágerlistákon. Ezt követte a „New Life” és a „Just Can’t Get Enough”, ami az áttörést jelentette a bandának, és elvezetett az első nagylemez, a „Speak & Spell” megjelenéséhez. Ez már a top 10-es listára is felkerült Angliában.

A nagylemez kiadása után azonban Clarke hamarosan kilépett a zenekarból, és megalapította a saját együttesét, a „Yazoo”-t, Gore pedig a Depeche Mode dalszövegírójává lépett elő. A megüresedett hely pótlására a banda feladott egy névtelen hirdetést, amiben billentyűst kerestek 21 éves korhatárral. Alan Wilder letagadott egy évet a korából, és így lett a 22 éves londoni srác a Depeche Mode negyedik tagja 1982-ben. Még ebben az évben megjelent a „See You” kislemez, ami lenyomta a korábbi három, Clarke tollából származót a slágerlistákon, felérve a 6. helyre. Az egyre sikeresebb együttes el is indult az első világkörüli turnéjára.

 Az 1983-as „Construction Time” nevű albumot John Fox stúdiója adta ki. Ekkorra a banda producere már Gareth Jones. Az album teljesen új hangzást produkált az eddigiekhez képest, részben a piacon megjelenő újfajta digitális szintetizátorok miatt. Az új hangszerekkel mindennapos használati tárgyak zajait, zörejeit is beépítették a zenébe, ami egy eklektikus, ipari gépek zajával átitatott hangzást hozott létre. A zenével együtt Gore lírai vénája is gyorsan fejlődött, főként politikai és társadalmat érintő kérdésekkel kezdett el foglalkozni a dalszövegeiben. Az újszerű hangzásra és témára jó példa az „Everything Counts” című dal, ami a multinacionális vállalatok mohóságára hívja fel a figyelmet. Az igazi sikert azonban egy másik dal, a „People Are People” hozta meg 1984-ben, ami Németországban a toplista legtetejére is felért.

Az 1984-es „Some Great Reward” albummal a zenekar még sötétebb témákkal kezdett kísérletezni: a (szexuális) kiszolgáltatottságról („Master and Servant”), házasságtörésről („Lie To Me”) és az önkényes igazságszolgáltatásról („Blasphemous Rumours”) kezdtek el dalokat írni. (De ugyanezen az albumon található meg Martin Gore első balladája, a „Somebody” is.) A „Some Great Reward” már az amerikai slágerlistákat is meghódította, és több európai ország top 10-es listájára is felkerült.

Ezalatt az idő alatt a zenekart elkezdték a gót szubkultúra képviselőjeként azonosítani. Az irányzat a 70-es években kezdett elterjedni Angliában, és a 80-as években Amerikában is egyre népszerűbbé vált. Amerikában a szubkultúrát egy olyan „alternatív” közönség testesítette meg, akinek már elege volt a rádióból ömlő szoft rockból és disco slágerekből, és ezért szívesen fogadta a Depeche Mode új hangzású, komolyabb témákkal foglalkozó zenéjét. A sötét és komoly hangnem ellenére az amerikaitól teljesen eltérő volt a zenekar megítélése Európában, ahol a tinik bálványozták őket.

A Depeche Mode legnagyobb átalakulása 1986-ban történt a 15. „Stripped” című kislemezzel és a hozzá tartozó „Black Celebration” albummal. Lemondtak az „industrial-pop” hangzásról, aminek a helyébe egy sokkal baljóslatúbb zene és még zordabb szövegek kerültek, Gore tollából. A zenekar videóklip rendezője a „Question Of Time” videóval Anton Corbijn lett, aki azóta még 19 klipet rendezett a Depeche Mode-nak.

A következő, „Music for the Masses” albummal 1988-ban a banda világkörüli turnéra indult, ami addig nem látott áttörést jelentett Amerikában. A Pasadena Rose Bowl-i koncerten 60 ezres tömeg előtt léptek fel. 

A “Personal Jesus” albumot nagy marketingkampány előzte meg az angliai újságokban a “saját egyéni Jézusod” felirattal, amihez tartozott egy telefonszám. Ha ezt a rajongók felhívták, meghallgathatták a számot. A lemezből aranylemez lett, a Warner Bros Records pedig rekordot döntött az eladásában. 1990-ben jelent meg az “Enjoy The Silence” című kislemez, ami 1991-ben a Brit Awardson meg is nyerte A legjobb brit kislemez díjat, és azóta is a Depeche Mode legnépszerűbb kiadása.

Az 1993-as, grunge-os, élő hangszerekkel kísérletező “Songs of Faith and Devotion” album után a bandát a széthullás kezdte el fenyegetni Dave Gahan súlyosbodó heroinfüggősége és Wilder 1995-ös kilépése után. 1995-96-ban Gore próbálta összetartani a bandát, és miután Gahan is visszatért a drog rehabilitációról, ki is jött az “Ultra” című album.

2005-ben jelent meg a “Playing the Angel”, amire nemcsak Gore, de Gahan is írt számokat, és amivel a zenekar ismét világkörüli turnéra indult. Felléptek Észak-Amerikában, Európában, Mexikóban. Ugyanebben az évben az MTV Europe Music Awards-on megnyerték az első díjat A legjobb zenekar kategóriájában, egy évvel később pedig a Grammy-t.

2009. áprilisában jelenik meg a legújabb album, a “Sounds of the Universe”, aminek a keretében ismét világkörüli turnéra indulnak Gahanék. Fellépnek Észak- és Dél-Amerikában, Európában pedig 21 ország 28 városában, ami közül az egyik Budapest lesz.

Albumok:

1981: Speak & Spell
1982: A Broken Frame
1983: Construction Time Again
1984: Some Great Reward
1986: Black Celebration
1987: Music for the Masses
1990: Violator
1993: Songs of Faith and Devotion
1997: Ultra
2001: Exciter
2005: Playing the Angel
2009: Sounds of the Universe

 http://depechemode.tv/